Haját, ha mozdítja bolondos nyári szél,
Szívemben mély örvény kavarog lüktetőn.
S ez örvényben mégis bolondul vágyni fél.
S fél, hogy ez álomkép, pillanat, s összedől…
Karjait, ha tárná, rohannék gyermeteg,
S ölelném életen s azon túl, s végtelen!
Ölelném, ölelném nem hagyva percre sem!
… Bocsánat, vágyamban néha még vétkezem…
Vágyam, ha szárnyra kél, látom… jaj, pillanat,
Mért gyötörsz, mért ringatsz ölemben szép reményt?
Az élet kósza hit, sok tűnő pirkadat…
S én csak látni vágyom két éjsötét szemét!
Rácz Endre ©
2018. 07. 22. Szerep