Édesanyám rózsaszál c. pályázatra

Anyák napján reggel
álmos tekintettel
hosszú, néma sorban, várva
frissen vágott szál virágra,
arca lebben elém –
egyetlen, mi enyém.

Gyűjtőutak: évek,
ti semmit sem értek,
hogyha azt az arcot látom.
Odadobom hasznom, károm:
nem tud érték lenni
a Mindenből semmi,

csak Napnyi homloka:
élő fény temploma,
mögötte zsoltárok, imák,
és tudat, mi engem imád,
az ösztönök háza,
varázsló varázsa;

csak két őrző szeme,
szemöldök ív-szene,
barázdái szarkalábnak,
mik miattam barázdálnak,
rám csukódó pillák,
értem tág pupillák;

csak az ajka íve,
bíbor meggyszem színe,
szívhez szólni tudó szókkal,
értelmet simogatókkal,
gyöngysort villogtató
daloló kis kagyló;

csak orra, csak álla,
arca gödre, járma,
csak a glóriás fürtjei
gesztenye hajából, teli
selymes puhasággal,
lobbanó lángszállal.

Egy szál virág kevés,
s minden kertészkedés,
minden csoda kevés érte;
kevés felmenni az égre,
csillagokba szállni,
kevés hőssé válni.

Örök adós lettem,
mikor megszülettem –
törleszteni képtelenség.
Csak nő bennem a lelki fenség,
ha rája gondolok.
Tüzek gyúlnak, dalok

szólnak bennem, béke
úszik a szívemre.
Míg a virágra várok,
képzeletben haza szállok,
s mint oltár lépcsején
letérdelek elé.

1980-as évek Cs.T.