Zúg, zúz, bömböl a vihar,
Elnémul a madár dal,
Magas hullámok verik a partot,
Villámok sújtanak,
A természet vívja a harcot,
Erős fák rogynak térdre,
Istenem miért tört ránk
A természet háborgó ereje?!

Zuhog az eső, veri a tájat,
Szél korbácsolja a gátat,
Mint megvadult csikó
Tép, rúg, ágaskodik,
Zúdítja az ég pusztító villámait,
Ivett ciklon forog a tájon,
Nem ismer határt az országon,
Majd elvonul, mint ki dolgát végezte,
Pusztítást hagyva mögötte.

Csend van, madár sem dalol,
Szél a fészkével lohol valahol.
Mi lesz veled szegény, meggyötört ember,
Balaton ágaskodott,mint a tenger,
Hogy fogsz ebből a kínból felállni
Pusztítás sebeit kigyógyítani?!
Lázadó természet, miért küldted ránk
A tenger istenének haragját?
Talán a bajban tanuljunk összefogni?
Veszteségek között kezet nyújtani?

A vihar elcsendesült, megszűnt haragja,
De csend van, s nem hallatszik a madár dala.

2O14.O5.15.Mosonmagyaróvár.