Márványból faragott hideg arc,
tekint le rám merev szemekkel,
borzongok, oly hideg a minden,
nincs kacagás, fagyott a reggel.

Még a fényt, ködfátyol tompítja,
ránézek lopva, a faragott arcra,
szívemet a szomorúság folyama,
oly bőségesen elönti, újra és újra.

Bizony míg élt, piroslott két arca,
csókra csábított, ívelt, formás ajka,
ma már márványszobor, örökre kő,
de megmaradtál nekem Te csodás Nő.

Barcs, 2018. 06. 09.