Feketén, vörösen fodrozódik a tó vize
Egy templom tornya süllyedt el benne!
Egy utolsó felkiáltó jel az égre!
Istenhez a jaj kilátást felvitte
Jajkiáltás a templomért és a többiért!
Az elárasztott, szétbombázott tornyokért
Az üresen maradt roncs padokért
A keresztre feszített Jézusokért!
A stációkért, a freskókért, az ablakokért
A kiűzött, kiüldözött hívőkért
S az elűzött papokért!
Hova lett a hit e megtébolyult világban?
Hova futott az ember keserves kínjában?
Hova jutott a szív és szeretet ?
Hova kergeti az erőszak a lelkeket?
Sátán képmása az,ki a szent helyeket ledönti!
A hitet meggyalázza, tiltja, elveszi!
Maga sem boldogul a világban
Hiába fürdik pénzben, gazdagságban!
Vad lelke ténfereg csak a mocsárban
S mivé lesz ez a kegyetlen század?
Mely Isten házát gyalázza?
Pusztít, öl, rombol esztelenül
Míg általa az egész világ megsemmisül!
S csönd van, jaj kiáltás nem hallatszik az égre
Csönd, hogy végignézze a pusztítást a pénze!
S az ember meggyötörten áll megsemmisülve
Istenhez fordulva mondok könyörgő fohászt!
2O14.11.2O.Mosonmagyaróvár,

