Szárnyaszegett turul madár,
Hova akartál repülni?
Nem tudsz már te a nemzetbe
Újra lelket adni,
Sorsod elől nem tudsz menekülni!
Átokkal fogant életed sora,
Mint a magyarok élete, mostoha
Útban volt-e a szárnyad,
Egy senki ember fiának?
Hogy ily csúnyán veled elbántak,
Letörték, vagy tolvajoknak
Hoztad kegyetlen üzenetét,
Mindegy ki volt az,
Rútul meggyaláztak!
Jelkép voltál csak a hazának,
Nincs már szárnyad sem,
Neked a nemzet turulmadarának.
Mondja meg valaki, miért vagy útban?
Miért magyarázzák múltunk a rosszban,
Mert mi voltunk Európa közepén? 
Mindig minket áldoztak a hadak mezején! 
Bűnösnek kiáltották mindig a nemzetet!
A magyar szolgálta mindig a keresztet! 
Pedig jó ember a magyar,
Csak nem tűri jármát,
Rá licitált ármányoknak hadát,
Átokkal van sújtva,
Egymásra ne találjon,
Ne fogjon össze bajban,
Magyar, magyar ellen kiabáljon,
Mikor veszitek észre magatokat?
Nem segít az semmit,
Ha bántjátok a turul madarat,
Ellenség nevet csak rajtatok,
Nézzétek megint marakodnak a magyarok!
Békével kellene élni egymással,
Nem juttok előre a marakodással,
Szívetekben a gyűlölet vert tanyát,
Ha bántsátok ismét a haza madarát,
Szállj madár, turul madár!
Messze idegenbe új hazát keresni,
Nemzetünk madara voltál, de nem érdemli,
Míg egymás szívét ekként keseríti.

2O13.O6.22.Mosonmagyaróvár.