Messze, a némaság mögött
nem nyílik rés a feledésnek,
hálás vagy olykor magadnak, ha
néha mosolyt engedsz az emléknek.

Izzik a fény a hócsillogó parton,
torka kapar az északi szélnek,
csak Te adsz választ ajkaddal nekem,
hogy ezt mind elfogadod-e szépnek.

Félénken csókolnám le ajkadról
a forró téboly keserű-édes kenyerét,
meglásd, itt a Drávának partján
boldogan érzed ajkaim lángoló tüzét.

De most már másmilyen a hely,
meglásd - ahova csábítani akartalak,
nem nyugszom bele, lesz még olyan,
mint a sosem felejtett zátonyi lak.

Ott lett volna búvóhelyünk - de nem
a pillantás, mely nem volt pillantás soha,
férfi - ki ott figyelt, elveszett a porba,
de ajkán maradt örökké ajkadnak csókja.