Miután már jól elfáradt,
s a hosszú úttól elbágyadt,
szállás után nézett Lajcsi,
jó lenne már egy kis vacsi.

Betévedt egy jó nagy parkba,
s ott került csak - jaj - zavarba.
Csend helyett nagy ricsaj várta,
csak állt, s tátva maradt szája.

Állatsereg perlekedett,
szinte összeverekedett,
hogy szónokszékre felálljon,
mindegy, hogy kit, csak bíráljon.

Kicsi csiga vékony hangján
szóhoz jutott, panaszolván,
hogy a zerge nem figyelt rá,
s taposta őt majdnem ronggyá.

Róka rögtön rápirított,
a gyalogút - mért van az ott,
miért császkálsz út közepén,
magadra bajt így keresvén!

Na, erre lett veszekedés
hangoskodás, perlekedés.
Ennyi állat, és mind hangyás,
itt már biztos nem lesz alvás.

Lajcsi csacsi elbaktatott
keresni egy nyugodt zugot.
Meg is állt egy bokor mellett,
hosszú volt az út, mit megtett.

Lerogyott hát álmos kábán,
mérgelődve balgaságán,
hogy is gondolhatta volna,
pihenőpark csak zajt vonzza.

Másnap reggel körbenézett,
csuda város, fütyörészett.
Sétált kicsit Temze partján,
s megpihent egy vizes padkán.

Onnan nézte autók hadát,
mint vonulnak a hídon át.
Egyszer csak egy pillanatra
a látvány őt felkavarta.

Temze vizén hajó dudált.
Tower hídja rá szalutált.
Megemelte a két karját,
átengedte úszó bárkát.

Csacsink tátott szájjal nézte,
a látvány úgy megigézte,
kettényíló hídnak láttán
még a szőr is felállt hátán.

Csuda város ez a London,
nem lenne itt semmi gondom,
de a vére hajtja tovább,
megismerni még több csodát.

Nem hezitál, elindul hát, 
látni Párizst és a Szajnát,
cókmókját felkapja rögvest,
s London búcsúztatja fülest.

2024. augusztus 18.