A köd fátyolos hajnali pirkadatban
megcsillan a fák alatt duzzadó avaron
a gyöngyökként szétguruló dér hideg lehelete.
Nemsokára a fáradtan felkelő nap sugara
felkúszik a horizontra,
és felszárítja majd a nedves avaron
megpihenő harmatcseppeket.
Az ősz kesernyés ízét a szánkban érezzük,
pedig száz csodát rejt az őszi táj,
tele már a pince és az éléstár.
Az erdők lassan levetik lombruhájukat,
és ágaikkal egymásba kapaszkodva,
remegve várják a téli viharos szelek eljöttét.
Megmozdul az avar alja,
s egy édes arcocska kukucskál ki rajta,
egy kis süni néz körül,
kész a téli fészke végre,
és ennek örül,
lesz, hol álomra hajtsa a fejét,
ezzel örvendeztette meg kedvesét.
Téli álomra hajtja majd a kis fejét,
ha jő a zord, hideg tél,
ő álmodik, és szép tavaszt remél.
Fent, a vén tölgyfa odújában
egy mókuscsalád él boldogan,
az ő élés tárjuk, bizony, sok finomsággal teli van.
Harkály kopogtatja a fák törzsét,
kukac, bogár reszket,
mikor szedi róluk le a fák kérgét.
Ügyes, bizony, a harkály doktor,
a sok kártevőtől megóv,
tele lesz a begye,
nem fázik, ha jő az este.
Búvóhelyet keres szarvas és őz,
a félelmüket félretéve életerejük mindent legyőz,
vaddisznók csordája csörtet az erdőn át,
hajnalban dagonyázni mennek már.
Még alszik az erdő, a táj,
épp pirkad vörösen az ég alja már,
süvít az északi szél,
menedéket keres mind, aki él!
Jönnek az emberes hónapok,
a hideg éjszakák,
és a deres hajnalok!
Összebújik a galagonya a csipkebokorral,
a bokor alján a fácáncsalád megbújik az avarban!
Még álmodik a táj,
egy-egy gomba itt-ott az avarból még kikandikál,
lesz még éhes száj,
ki megtalálja tán,
mielőtt betakarja a fákról még lehulló utolsó levél,
amint puha avartársaira szépen leér.
Ez az ősz,
a csodálatos ősz varázsa,
mely sokszor oly meghökkentő,
szemet gyönyörködtető!
Elvarázsol engem,
csodálattal nézem,
a természet szépsége,
az évszak ékessége,
csodás színkeverése,
mindenki örömére!
Élvezzük ezt a sok csodát,
amit a természet az évszakok változásával
nekünk így ad át!

2024. október 30.

TM