Mint a szárnya törött madár,
Kinek párja már messze száll.
Mint a szomjas szarvas,
Ki forrást keresve jár.
Mint az eltévedt méhecske,
Ki elhervadt virágra száll.
Mint a fáradt vándormadár,
Ki pihenőt sehol nem talál.
Csendes szívem szeretetre vár.
Mint az őszi levél, némán földet ér.
Mint az óra járása, jön el a tél.
Mint a csermely, mely útra kél.
Nagy folyóvá válik, mederbe tér.
Mint hajnal hasadtával felkel a nap.
Bágyadt sugarai rám kacsintanak.
Mint süvöltő szél, ami nem pihen.
Országot száguld át hirtelen.
Lelkem is nyugovóra tér.
Elvégeztem dolgom, az élet ennyit ér.
Mint az űzött szarvas, nyugalmat nem talál.
Mint fáradt madár, ki fészkére száll.
Mint óra mutatója, útját körbe-körbejárja,
Nincs megállása, csak ha idejét lejárta.
Mint a felhő, széltől űzötten,
Esőcseppre vált, ha nem bírja tovább.
Úgy megyek el én is szárnyaszegetten
Istenem, hozzád, mint ki csendben hazatalált.
Mosonmagyaróvár, 2013. november 26.
TM
