Örömöt zeng most tenéked lelkem,
Ritmusra ver hozzá én dobogó szívem.
Mi is az öröm, kérdezd meg csak bátran,
Papírra vetem, mit e világban láttam.

Láttam az égen úszni a felhőt,
Láttam alatta tengernyi erdőt.
Láttam madarat, kéktollú farkút,
Láttam folyót, kígyózót, hosszút.

Fogtam bársonyt, virágok szirmát,
Őriztem éberen gyermekek álmát.
Nyitottam ablakom napfényes rétre,
Nyújtottam kezemet Isten kezébe.

Jártam hegyeken, völgyek közelében,
Átölelt a végtelen hatalmas szíve.
Élve léptem, mentem csak bátran,
Vittek előre az álmok, a vágyak.

Hallottam éneket, zenélt az élet,
Csiripelő hangra ébredtek a fények.
Csíp, csíp, itt vagyok, fütyülte halkan,
Majd tovaröppent, hopp, egy arasszal balra.

Ringatott szellő, simogatta arcom,
Szerelmes szíveket homlokomra rajzolt.
Szeretni mertem, szeretve lettem,
Békét, jóságot kincsként gyűjtöttem.

Féltve tettem el minden igaz jó szót,
Csupa szív az ember, ha igazat és jót szól.
Telerakja lelkét a bőség kosarával,
Így lesz mit átadni az Emberfiának.

S mi volt még örömöm,
Vajh, van még mit mesélni.
Hallgasd csak, s figyelj jól,
Nem kell ettől félni.

Téli éjszakán hópelyhek hulltak,
Tavaszi reggelen gyöngyözött a harmat.
Ősszel a színek virítani kezdtek,
Nyári záporoktól éledtek a kertek.

S láttad te már a hétszínű szivárványt,
S láttad-e már az óriás lámpást.
Szeme van az éjnek, figyel és hallgat,
Csillagok ragyogásával fénnyel takargat.

Csoda az öröm, ajándék az élet,
Csoda itt minden, mi körülvesz téged.
Annyi a csoda, tán nincs annyi fűszál,
Amennyi örömre égi áldás szállt.

Láttam örömöm, mosolygott lelkem,
Boldogsággal fonta át szerető szívem.
Mi hát az öröm, ez lenne csupán,
Hidd, hogy ez, s megmarad a világ.

Gyöngyös, 2024. július 22.

TM