Domboldalon volt egy kis ház,
deszka kerítette körbe,
udvarán, míg tyúk kapirgált,
tisztára volt söpörve földje.

Rózsa illatozott a kapunál,
várta a vendégeket,
a színes hajnalokat,
és a csillagos estéket.

Kis pad a fal mellett
sok történet tudója,
most vidáman énekel,
rajta egy kabóca.

Meglengeti a szél,
öreg diófa integet,
örül, ha arra járnak
eltévedt emberek.

Sok évnyi termése
hever már alatta,
nincs annyi mókus sem,
hogy azt mind elrakja.

Csendes a kis ház,
gazdátlan, elhagyott,
a régi szépsége
megkopott, elfogyott.

Csak a harkály kopog,
felette madarak szállnak,
fényes napsütésben
a tavaszra várnak.

Fészket raknak a fán,
majd a csendet kijátszva
daluk száll az ablakon
a magányos kisházba.

TM