A katicabogárnak színváltós pöttyei voltak, míg a fehér kígyó képes volt mindig új ruhát ölteni, még ha ez külsőre nem is látszott, a sárkány pedig hatalmas szárnyaival képes volt betakarni minden világot.
     Ott, a mágusoknál viszont megtanulták a tanítás művészetét. Sosem gondolták volna, hogy ők erre képesek lesznek. De abban a dimenzióban viszont megértek rá, és mivel ők is gyorsan tanultak, hamarabb befejezték az ottlétet. A többiek nagyon várták már őket, és azon tanakodtak, ki lesz a következő, aki majd odamehet.
     Mikor hazatértek, a fehér kígyó elővett egy aranyszínű könyvet. Az ezüst sárkány pedig egy ezüstszínűt, a katicabogár pedig egy fekete színűt, a mágusok pedig ott álltak mellettük.
     - Mik ezek a könyvek? - kérdezték tőlük.
     - Ezeket a könyveket tőlük kaptuk. Azért, hogy taníthassunk benneteket azokra a dolgokra, amit mi is megtanultunk, ugyanis mi tanítóvá váltunk.
     - Már nem visztek senkit hozzátok, abba a dimenzióba? - kérdezték a mágusokat.
     - Nem, hisz mondtuk nektek, mindenki nem jöhet oda. Nem azért, mert nem vagytok elég jók, hanem azért, mert most Tündét és a manót kell figyelnünk, és mi is megyünk utánuk. Hisz, ahol most vannak, onnan már nem jöhetnek vissza csak úgy. De talán nem is akarnak. Nem azért, mert nem szeretnek benneteket. Hanem azért, mert Tünde hozott egy döntést, a kis manó barátotok meg mellette akar maradni. De veletek a kapcsolatuk tovább is él. Azon a titkos csatornán keresztül, amit nyitottunk nektek. Mától olyan dolgok részesei lehettek, amik megismertetik veletek az univerzum mágiáját. Használjátok majd bölcsen.
     És a mágusok eltűntek egy jó időre, azt a dimenziót meg elrejtették, hogy senki ne találhasson rá, míg ők távol vannak. Nagy izgatottan nekikezdtek a tanulásnak. Abban reménykedve, hogy majd Tünde után mehetnek. Hiszen ők is mellette szerettek volna lenni, akármilyen döntést is hozott.

TM