Megálltam a Székely kapunál,
Csodáltam faragott díszeit.
Fejem felett fehér galamb szállt,
Kapuba rakta fészkeit.

„Isten hozott” köszöntött az írás.
Nem felejtem el a szép szavát.
Isten hozott felétek e tájra,
Mert eljöhettem, oly rég erre vágyva.

S nyílt lassan az ajtó.
Elém tipegett egy anyó.
Háta hajlott, fehér haja.
Magyarul szólt kedves szava.

Fáradt lépteiből láttam,
Nem kímélte a sors, az esztendő.
Kezében piros alma.
S kosárból kalácsot vett elő.

„Hosszú utat jártatok kedves.
Látszik fáradság arcotokon.
Ne vessétek meg a házam,
Gyertek be, én a magyar vendéget
Szívvel fogadom.”

Kedvesség és magyar szavak
Oly meglepőek voltak nekem.
Elszoktam már ezektől itthon, örült a szívem.
Mintha rég ismertem volna, ölelésre tárult kezem.

Köszönöm néném a szíves látást.
Messze útról jövünk, ilyet az ember ritkán lát.
Jólestek a kedves szavak.
Melegség, ami szívből áradtak.

S az ünnep, ahol minket
Szeretet fogadott.
Boldogok voltunk, s megszerettünk ott
Mi kicsit és nagyot.

Nem tudom az anyókát,
Még ott találnám-e sok év után.
Gondolatom mindig arra jár.
Nem feledem ERDÉLYT....
Hol a szeretet, és az Isten tárt karokkal vár...