Szervusz öreg barátom, rég jártam nálad,
tudod, már lassan megyek, a lábam hamar fárad.
Köszöntelek szeretettel, lehajolnék hozzád,
de nekem is nehezebb lett minden egyes faág.

Amikor először voltam pihenni árnyékodban,
integettél, hajladoztál, és megvédtél záporokban.
Emlékszem, mert féltél, idebújtál hozzám,
azt hitted, belénk csap a nagy, fényes villám.

Szép nagyra nőttél, vastagok az ágaid,
sok a madárfészek, jól őrzöd az álmaik.
Itt laknak régóta, évről évre jönnek,
törzsemben a mókusok mindig kitelelnek.

Nekem nincs már senkim, egyedül maradtam,
kicsit megpihenek, nagyon elfáradtam.
Leült a fa alá, becsukta szemeit,
hallgatta a madarak messze csengő dalait.

Bánatosan turbékolt egy árva vadgalamb,
ő elaludt békésen az árnyékban boldogan.
Ahogy barátja lelke messzire költözött,
az öreg fa egy ága kettéhasadt, letörött.

TM