Szavak nélküli kapuban állok,
vén fák ágai suttognak,
a nap fénye köztük átragyog,
ősi titkokkal biztatnak.

A tűz körül megáll a világ,
lelkem lángjai fellobbannak,
a szikrák vigyáznak rám,
s én követem ősi utamat.

Ködön túl, hol nem vár senki,
új élet születik a világba,
ott tanulok élni, érezni, lenni,
a beavatás kapujában állva.

Álmok és árnyak tánca kísér
a pillanat szent idejében,
hogy végül színre léphessen az én,
újjászületve az örök fényességben.

TM