Az élet könyve sok-sok lapból áll!
Lapozgatom, lapok száma vége felé jár!
Ó, eltűnt, szép gyermekévek!
Felhőtlen napok, csíntevések!
Volt esteli, hajnali csalogányszó,
Mezítlábas porban futó, daloló!
Gondtalan évek hosszú sora,
Öröm és vidámság szállt velünk tova.
Iskolás ki- és becsengetés!
Tanulás, lustaság, szigorú számonkérés!
Vidám balatoni nyaralás, kirándulás,
Repült velünk fodrozódó habokon a vitorlás!
Hegyet mászó, várfoglaló kíváncsiság!
A sors adta felhőtlen kacagás…
S jött a felhő, s néha eltakarta a napot!
Keltek, futottak dolgos hétköznapok...
Volt küzdelem, a sorssal birkózás!
Felelősség a családért, nem volt kifogás!
Egy volt, amíg mindig összetartott!
A szerető család, míg együtt mindent megoldott!
Szeretet, boldogság, amit a család adott!
Az tölthette meg a könyvben minden lapot.
S ha eljön az idő, rád tör a magány,
Lapozgatsz az Életkönyved lapjainál!
S veled vannak lapokon mindazok,
Kiket Isten az életutadon melléd adott.
Látod, nem voltál egyedül, kísért a szeretet,
A szeretet, mely letörli a könnyeket.
Emlékképek közt lassan, öregesen lapozol,
Látod már, mit tévedtél, rontottál, s hol!
A könyved lapjai tele sűrű betűvel.
Olvasod, észre sem veszed, könnyezel.
Mert mindig adtál, te azt jól tudod!
Kevesebbet kaptál, sok rossz jutott.
S most az utolsó lapokat mi tölti be?
Magány, fájdalom, könny íródik a könyvbe.
Szeretet, aggódás, bölcsesség is akad.
Ki írja majd be helyetted az utolsó lapokat?
Itt a végső lapokon, Istenem!
Add, hogy csendben, ne fájón csukjam be könyvem,
s két szemem!
Mosonmagyaróvár, 2017. május 10.
TM
