Évezredek úgy suhannak,
mint szél a sivatag fölött,
idő, mit ember meg nem állít,
csak álmodik a porszemek között.

Piramisok, templomok álltak,
dicsőség volt és bukás,
istenek hangja zengte át
a világ vad zaját.

Bölcsek suttogták a titkot,
kövekbe volt zárva a szó,
s míg romba dőlt száz birodalom,
az idő maradt örök béklyó.

Mi itt csak pillanat vagyunk,
mégis bennünk zeng tovább,
minden múlt, minden jövő,
és egy végtelen világ.

Kéz formál földből álmokat,
élet születik új hajnalon,
s minden szív, ki él e földön,
együtt dobban minden napon.

TM