/Búcsú László öcsémtől/

Zokog a lelkem, fáj a szívem,
Miért hagytál itt bennünket, testvérem?
Szerettél bennünket, ahogy mi is,
Jó lelked volt, szeretett az Isten is.

Minden szó csak gyenge vigasztaló,
Szívünk fáj, nem ad megnyugvást a szó.
Mindenkihez volt kedves szavad,
Az elesetteknek megnyugvást adtad.

Mosolyod, mely segített a fájdalmon túllépni,
Nem lehet soha, soha feledni.
Tudom, nem hallod már a zokogást utánad,
A seb sem gyógyul, s óriási hiányod.

Zokog a lelkem, fáj a szívem,
Nem nyújt vigaszt semmi sem.
Te voltál nekünk kis és nagycsaládodnak a fény,
A rokonságot összefogó remény.

S nem maradt más, csak az emlékezet,
Utolsó ölelés és örök szeretet.
Hull érted könnyünk zápora,
Nem múlik emléked, jóságod Isten áldja.

Búcsúzunk, s tudom búcsúzni fáj,
Emléked velünk marad, drága öcsém, Lacikám.
S leszállt az éj a Báger felett,
Kedves emléked örökké él, ki szívből szeretett.

2018. július 26. (+) Anna napján.

TM