Tüzednél lelkem át nem melegedett,
Pedig közel, magad mellett szorítottál helyet.
Nem tudtam nálad igazán otthonra lelni,
Szobádban céltalan, üresen bolyongani.

A napsugár néha benézett hozzám,
Ilyenkor arcomon lágy melegség suhant át.
Reméltem, izzó parazsat vártam,
Lelkem tüzénél melegedőket láttam.

Helyettük szívemre hideg sötét borult,
A láng csak pislákol, nincs számára kiút.
Nem fog már lobogni, lángolni merészen,
Magasra törni, szikrákat szórni, pattogni, növekedni,
Az éjben fényes csillag helyett, fáklyaként ragyogni.

A kicsi tűz, halvány és megnyugvó,
Gyertyalángként fénye sápadt és mulandó.
Csonkig égve füstje magasra még felszáll,
Utolsót sóhajt, odafönt békés, melegség vár.

TM