Pici gyermek fut, szalad,
Utolérem, csak a gondolat.
Csöpp kis lábát úgy szedi,
Kitárja karját, lábam öleli.
Fekete szeme ragyog rám,
Viktória, az én kis unokám.
„Mama, szeretlek!”
Mondja csörfös szája,
Szívemnek, lelkemnek boldogsága.
Könnyem pereg, alig látom,
Ő az egyik virágszálam.
Mily sokat mondó e két szó nekem,
Szorítom, magamhoz ölelem.
„Mama, szeretlek!”- kacagja,
Az egész világ a mosolya.
Szeretetet szívből adja,
Kimondja ő, mert tiszta lélek,
Amit mások titkolnak, vagy felednek.
Elmondani sem lehet,
Mily sokat jelent nekem.
Köszönöm, drága kincsem,
„Mama, szeretlek!”, tudom, érzem!
A napként ragyogja be éltem,
Karjaimban ringatózik kedvesen.
E két szótól boldog lesz szívem,
Ujjong örömtől a lelkem.
Mosonmagyaróvár, 2016. szeptember 14.
(Már 12 éves, gyönyörűen táncol. 3 aranyérme van.)
/Vincze Viktória, 12 éves unokámhoz/
TM
