Szárnyra kelt egy gondolat,
mint a hajnali madár,
átszállt csillagok felett,
hol csend és remény jár.

A lélek mély tavából
a fénybe megszökött,
az ég óvó köréből
a földre költözött.

Nem szólt, csak suhant,
mint a szellő, láthatatlan,
nyomában reményt hagyott
érző tiszta álmaimban.

Vándorolt, s vele én is,
mert lelkem messze vágyott,
hogy megtaláljon valamit,
megérintsen egy álmot.

Szárnyra kelt, magával vitt,
túl időn és téren,
e pillanatban otthon lettem
a mindenség ölében.

És tudtam, nincs távolság,
nincs közel, nincs határ,
a fény, mit akkor láttam,
mindent helyén talál.

Táncolt, mint a hajnali szél,
ez volt küldetése,
majd szívem oltárán megpihent,
ez lett menedéke.

Mert a gondolat szárnyal,
ha szeretet tölti meg,
fényként visszatér hozzád,
ha útjára engeded.

TM