Ragyog az őszi napsugár
Hazánk, Árpád ősi fájára.
Minden ősz hullajtja levelét alája,
Kereszt árnyéka vetül le oldalára.

Minden tél elaltatja,
Zúgó szél altatódalát fújja.
Ősszel nem alszik el örökre,
Tavaszok új leveleit festik zöldre.

Kegyetlen idők jártak el felette,
De gyökerei mélyen nyúlnak a földbe.
Nyugati, északi, keleti szél tépázza ágát,
Minden tavasz elhozza új virágát.

Éljél még sokáig Árpád ősi fája,
Zöldellő lombod a világ is csodálja.
Mutasd, a néped nem hagyja magát,
Ha ezredévek is tépázzák honát.

Mutasd meg a világnak Árpád ősi fája,
A magyar nép gyökere ott él,
Ahol ősi fája zöldell, s borul virágba.
Nem bír vele vad orkán szél, hiába cibálja.

Isten által megszentelt ősi földben,
A Kárpátok ölelésében,
Magyar népnek, fiainak itt a helye.
Gyökerei erősek, s a világ sem bír vele.

Éljél hát, Árpád ősi fája, Isten éltessen.
Szeretet, tisztelet téged mindig átöleljen.
Szent kereszt ragyogjon törzsedre,
Hol vannak gyökereink, senki ne feledje!

Mosonmagyaróvár, 2019. október 3.