„Híd két part között”
Hidat a múlt és jelen fölött
Ó, én szegény hazám!
Már megint nehéz súlyok
Húzzák vállaid...
Hol a mai „Legnagyobb magyar”,
Ki enyhíti gondjaid?
Mély szakadék felett
Ki nyújt most feléd kezet?
Ki az új Széchenyi István,
Ki az ki új útra vezet?
Kinek aggódása oly nagy, mint Neki.
Magyar hazát összeomlástól félti.
Jöjjön már egy új Messiás,
Ki megoldja hazánk gondját!
Mert régi gyáraink
Romokban hevernek,
Vagy pusztulásra ítélve,
Vagy már bontja az enyészet.
Lovakat felváltották, igaz, erős gépek,
De árvízi eső és zivatar
Megnyitja a földet.
Tenger víz áztatja az Alföldet,
Esőtől, ártól szakadnak a gátak.
Nincs, ki határt szab a pusztításnak.
Dunai hajózás beszüntetve.
Rozsdamart hajógyár elfeledve!
Szabályozott Tiszánkat szennyezik,
Amerre csak lehet.
Homokzsákok ezrei
Védik a házakat és kerteket.
Ó, Széchenyi István,
Hol a Te tudásod?
Hova tűnt a honfiakból
A Te tenni akarásod?
Magyar anyanyelvünk szabad,
De csak a megmaradt hazában.
Külhonba szakadt magyarjaink
Anyanyelv használata megnyirbálva.
Elcsatolt országrészeket
Trianon ítélte kárhozatra.
Vasutak, hidak elválasztva,
Gőz helyett elektromosság,
Gáz az energia.
Megmaradt országunk
Energiahiányban szenved.
Hol a Te okosságod,
Hol a Te terved?
HITEL is van bőven!
Csak bírjuk kifizetni.
Gazdaság romjaiból
Mi fog felemelni?
Lányaink, asszonyaink
Okosodnak szépen.
Egyenjogúságunkat
Kivívták már régen.
A nők sok munkájuktól
A családok széteső félben.
De gyermekeket óvodában,
Iskolában tanítják szépen.
Ó, Széchenyi István!
Járj értünk közbe!
Kérjed a Teremtőt,
Szegény magyarjaid
Szabadságban éljenek meg szebb jövőt.
Mert van itt okos fő,
Csak ki kéne használni.
Ideje lenne már ismét összefogni,
Édes hazánkat mélyről felemelni.
Lánchidat terveztem könyvem elejére,
Széchenyi István előtt így tisztelegve.
Hidat emelve két part között,
Ha Isten is akarja, minket összeköt!
Mosonmagyaróvár, 2010. augusztus 20.
(Csak terv maradt!)
TM
