A reggeli szürkeség fáradt lelkére szállt. Céltalanul kezdett pakolászni a lakásban. Apró csecsebecsék régen megfakult emlékképeket idéztek. Elkezdte összegyűjteni az ebédlő asztalra azokat a tárgyakat, amelyeket régóta őrizget, porosodnak a polcon. Eldöntötte, ma kidobja őket. Nemsokára az asztal megtelt, az emlékek távolodtak, utoljára törtek felszínre. A tárgyak gyűltek, ő egyre könnyebb lett. A múlt távolodott a jelennek helyet adva. Amint az utolsó tárgy is bekerült a nagy zsákba, már mosolyogva észlelte, hogy felszállt a köd, kisütött a nap, és beragyogta a nappalit. A fény átjárta lelkét, újra életre kelt.
   A polcot áttörölte, vidáman kezdett az ebédfőzéshez.

TM