Ki segít a népnek, ha üres a keze,
ha dolgozik némán, még sincs sose tele,
az asztal, a zseb a holnap reménye,
és rátelepszik a csend súlyos terhére.

Ki segít a népnek, ha elfogy a szava,
ha kérdez, de választ nem kap többé soha,
ha az igazság nehezen értelmezhető,
és csak félelme nő az ígéretektől.

Ki segít a népnek, mikor elfárad,
mikor a hitek végül porrá válnak,
mikor nem hiszi már a zászlók lobogását,
csak a gyermek nevében látja a hazáját.

Ki segít a népnek, ha szomorú a lelke,
mikor imát suttog, de a hangja gyenge,
mikor a szív kérdezi az éjszaka árnyát,
és könny áztatja át a puha párnát.

Ki segít a népnek, ha elfogy az ereje,
csak a remény mécsese pislákol sercegve,
ha túl sok volt a teher, a veszteség,
és az öröm hangszere többé már nem zenél.

Talán az segít, ki nem kér jutalmat,
ki nem ígér, és nem akar fölötte hatalmat,
csak egy kézfogást ad, egy mondatnyi hitet,
hogy nem vagy egyedül, míg dobog a szíved.

Talán jön valaki halk léptekkel,
de nem jön már együtt a félelemmel,
és egymás felé fordul végre a nép,
nem vár csodára, csak meglátja a fényt.

Mert segít az is, ki nem látszik soha,
ki a szívek útján megy hangtalanul oda,
ahol már régóta senki nem vigad,
csak a könny kér választ, míg a lélek szabad.

Magán segít a nép, mikor szeretni mer,
ha nem kérdez, csak emberré emel,
mikor a jóság nem vár viszonzást,
csak továbbadja, mint fényt a gyertyaláng.

TM