Azt hitted, hogy könnyen túléled,
Azt hitted, hogy már túlélted,
Közel 40 év szállt el azóta,
A járdát nézve haladsz tovább.

Az idő vészesen fogy, az emlékek kínoznak,
Ami kimaradt, már csupán egy álom maradt.
Büszkék csak oly ritkán lehettetek sajnos,
Csak a bánat és a lassan őrlő kínok kísértek titeket.

A döbbenetes fájdalmak, betegségek folytonos ketrecében
Pokoli kínokat elraktározva, előhozva és naponta átélve,
A fával és szénnel fűtött kis kályhánál lapátolva,
Csikorogva megállt az idő és értelmet nyert a valóság.

Százszor és ezerszer megköszöntem már utólag Nektek,
Adnék puszikat, öleléseket bőséggel, de már nagyon késő.
A szép, pici ajándékot az ajtóban tartottad, hiába,
Már boldogan megfordulnék érte, nyakadba ugorva.

Budapest, 2025. december 17.

TM