Néhány héttel Jégcsillag Ünnepe után különös sötétség telepedett a völgyre. Nem az a csillagos, barátságos téli éjszaka volt ez, hanem egy gomolygó, szürke Árnyékfelhő, amit egy gonosz Északi Boszorkány küldött, hogy ellopja a tündérek vidámságát és a tél békéjét.
   Ahol a felhő elhaladt, ott a hó elszürkült, a tündérek pedig mély, gyötrő álomba merültek. Még az örökzöld fenyők is kókadozni kezdtek.
   Pille éppen a Fagykirálytól kapott csillagot tisztogatta az ablaka mellett, amikor észrevette, hogy a völgy főtere elcsendesedik. Barátai, Bodza és Zümi, tehetetlenül dőltek le a puha hóba, és nem lehetett őket felébreszteni. Az Árnyékfelhő már a kis tündérházak felé haladt, hogy elnyelje azok utolsó fényeit is.
   Pille tudta, hogy gyorsan cselekednie kell. Felkapta Jégcsillagot, és kirepült vele a fagyos, de most fojtogató levegőbe.
   - Állj meg, sötétség! – kiáltotta, de a hangja elveszett a morajló szürkeségben.
   Az Árnyékfelhő egy hatalmas, fekete kéz formáját öltötte fel, és Pille felé kapott. A kis tündér érezte, hogy szárnyai elnehezülnek, és a hideg már nem bizsergető, hanem bénító. Ekkor eszébe jutottak Fagykirály szavai:
   - Amíg ez a csillag nálad van, a tél sosem lesz ellenséged.
   Pille tiszta szívvel a barátaira és a Fagykirály magányos, de jóságos mosolyára gondolt. Szorosan átölelte a Jégcsillagot, és így szólt:
   - Fény a sötétben, tisztaság a ködben, jégnek ereje, ragyogj a völgyben!
   A Jégcsillag ekkor vakító, kékesfehér fénnyel robbant ki Pille kezéből. A fény nem meleg volt, hanem olyan éles és tiszta, hogy úgy vágott át az Árnyékfelhőn, mint gyémánt az üvegen.
   A sötétség rémülten meghátrált. 
   A Jégcsillagból áradó kristályos fény minden porszemet és ködgomolyagot tiszta hópehellyé változtatott.
   A gonosz Árnyékfelhő pedig darabokra hullott, és mire a hold újra előbukkant, a völgy felett ismét ragyogott az égbolt. A tündérek sorra ébredeztek, dörzsölték a szemüket, és csodálkozva nézték a ragyogó Pillét. De a legnagyobb meglepetés még hátravolt. Az erdő szélén megjelent Fagykirály hatalmas alakja. Nem jött be a völgybe, csak a távolból bólintott Pillének. Aztán felemelte botját, és egy védelmező jégfalat vont a völgy köré, amit csak a jószándékú lények tudtak ezentúl átlépni.
   - Megmentetted a völgyet, Pille! - ujjongott Zümi, és mindenki a kistündért ünnepelte.
   Pille azonban csak szerényen elmosolyodott. Tudta, hogy a bátorság és a szeretet még a leghidegebb télben-fagyban is képes tüzet gyújtani.

TM