Fakéreg sóhaja száll fel a kályha mélyén,
a konyha gőze sűrű, édes felhő,
s mint régi könyv a nagyszülők ebédjén,
úgy nyílik meg a múlt, az a messze tűnő.

Az otthon most egy izzó, óvó fészek,
melyet a szeretet font gyönge szállal,
s bár kint a fagyos farkas-széllel szembe nézek,
bent minden arc mosolyog egy halk, szelíd imával.

Fenyőnek ága évek zöld tanúja,
díszein csillan gyermeki hitünk,
s felnőttként szívünk újra szól majd,
van egy asztal, mit még közösen körbeülünk,
hogy nem vagyunk mi árvák a világban,
míg ég a láng, a közös boldogságban.

TM