Reggel a tó még hallgat,
párás titkát a fény simítja,
nád susog, csónak ring szelíden,
az ég magát a vízbe írja.

Nyáron nevetnek a hullámok,
gyermekhangok csilingelnek a parton,
lángos illatot hoz a szél,
napfény időzik az arcon.

Este arany lesz a csendből,
a hegyek árnya megpihen,
csillag fénylik a sötétben,
a Balaton álmodik velem.

Álmomban régi nyarak
lépnek elő a habokból,
mezítlábas esték fénye
ringatózó csónakokból.

Mesél a tihanyi visszhang,
szót tanul a messzeség,
egy sóhajban összeérnek
múlt, jelen és reménység.

Ha majd egyszer elcsendesül
bennem is a rohanás,
idehajol vissza a lelkem,
mint parthoz a hullámzás.

Balaton, te kedves emlék,
szívem kék nyugalma vagy,
bármerre visz az életem,
bennem mindig itt maradsz.