Létezik az életben egy pillanat, amikor az ég és a föld összeér egyetlen halk szívdobbanásban. Ez a mindenség legszebb titka, az élet hajnala, amely egy törékeny, mégis legyőzhetetlen fénymagból sarjad.
   A gyermek még a csend öblében pihen, mint egy apró, drága gyöngyszem a tenger mélyén. Az anyai test számára nem hajlék, hanem egy élő, lüktető templom, ahol a szeretet formát ölt. A szív alatt fakadt élet olyan, mint a tavaszi rügy, amely a tél hidege után a nap első sugaraira vágyik, benne feszül minden holnap ígérete és a múlt minden meg nem élt álma.
   Ahogy a fény megvilágítja az édesanyát, láthatjuk a csodát, hogy egy aprócska univerzum él benne.
   A köldökzsinór mi összeköti őket, életfonál, amely nemcsak táplálékot, hanem érzelmeket is közvetít, a lelkek láthatatlan hídján.
   Kettejük ragyogása nem külső fény, hanem az élet izzása, amely belülről hatol át a sötétségen, hirdetve, hogy a sötétségből mindig világosság születik.
   Az anya simogató keze hasán, egy óvó fészek, amely körbeöleli a jövőt, mielőtt az még megérintené a világot.
   A születés nem csak egy gyermek érkezésének a pillanata, hanem egy fenséges ébredés. Olyan, mint amikor a csillagok fénye végre eléri a földet, és a néma várakozást felváltja az első felsírás zenéje. Mert egy gyermek nemcsak testből, hanem reményből is születik, hogy emlékeztessen minket, minden, a szív alatt fakadt élet, egy megismételhetetlen, olyan szent költemény, amit az angyalok írtak.

TM