Olyan csend volt, mint a hajnalé,
amikor a nap megindul felfelé.
Akkor ott felébredt valami belül,
egy érzés, mi lassan megszelídül.

Két tekintet, melyben fény ragyog,
egy szív melyben vér bugyog,
szavak nélkül is mindent értenek,
mint eső a földre hullva megremeg.

Nem harsány, sosem  kérkedik,
de egyként dobog mindegyik,
kéz a kézben, sors a sors felett,
Felépül a szívből szőtt szeretet.

Már nem keresnek, mert rátaláltak,
mint két csillag az égi világnak,
nem kérdeznek: miért pont te?
Hisz válasz ott van a szemükbe'.

Ez a szerelem nem kér, csak ad,
nem múló láng, de örök szavak,
szelíd türelem, tiszta ölelés,
két szív között a legszebb egyezés.

TM