Köszönöm hogy megtaláltalak...
(Sajnos már csak emlék!)
Köszönöm a fényt, a napot,
Az augusztusi hullócsillagot,
Az érzést, hogy veled vagyok.
Köszönöm, hogy megtaláltalak,
Hogy hallom még mindig hangodat,
Veled száll a gondolat.
Köszönöm a havas tájat,
A kopár fákat átszövő napsugarakat,
A vadul süvítő szélharsonákat,
Zörgeti ablakomat.
Köszönöm a vidám napfényes reggeleket,
Drága unokák, ha felém nevettek,
Köszönöm, hogy szerethettelek.
Köszönöm a tavasz virradatát,
Nyíló száz meg száz virágát,
Tudom, hogy mind nekem adnád.
Köszönöm a nyár búzaaratását,
A száz-röptű pillangó tiszavirág táncát,
Dörgő fellegek vad villámlását.
Köszönöm az őszi levél hullatását,
Vándormadár szomorú búcsúzását,
Selymes vizű patak vad rohanását.
Mert tudom, ezt mind nekem adnád,
Minden napunk adott egy új csodát,
Együtt szőttük a gondolatot tovább.
De ha mindez csak csalóka remény,
Ha a szeretet már kialudt fény,
Én nem bánom, mert azt is megköszönném.
Mosonmagyaróvár, 2013. február 14.
TM