Nem fogaikkal marnak, ők az éjben járnak,
Csupán kedves szavakkal a küszöbödre állnak.
„Csak most segíts,” suttogják, s te nyújtod is a karod,
Mert nem látod a mélyben a megcsalt holnapot.
Kérnek a tüzedből, s elviszik a lángot,
Maguk mögött hagyva a fagyos világot.
Mint éhes árnyékok, úgy simulnak a fényre,
De sosem gondolnak a viszonzás bérére.
Kiszívják a kedved, a hited, a holnapod,
S ha üres a kút, már a hátukat láthatod.
Egyoldalú tánc ez, hol te lépsz, ők csak állnak,
S a te válladon másznak, magasabbra hágnak.
Nem adnak semmit, csak a hiányt hagyják hátra,
Rátelepednek a lelked legtisztább ágára.
Vérszívók ők, kik nem vért, de reményt isznak,
S továbbállnak zajongva, ha már semmit sem kapnak.
TM