Sötét felhők gyülekeznek.
Az emberek megijednek.
Mi lesz e komor felhő vége?
Elárasztanak a folyók mindörökre?
Vagy mégse, van még remény?
Kisüt a nap a felhő tetején?
Nem önt el bennünket a nagy folyók vize!
Kisüt még a nap örömünkre!
Mert a szép tavasztól boldog a lélek!
Az emberek szívében élnek még a remények!
Virág nyílik, amerre tekint...
Óriás felhő nem hozza ránk a kínt!
Igaz, félünk mi a zivatartól...
A kegyetlen, semmit nem kímélő villámoktól!
De szeretjük a ragyogó, virágbontó tavaszt.
A fénylő, boldogító napsugarat.
"A remény hal meg utoljára."
Ráragyog a nap édes hazánkra.
Szép, virágzó tavaszunk lesz valahára.
Teljesül az emberek vágya.
Ember, ember, jó hírnek örül,
Ha az ég is végre kiderül,
S az ádáz, romboló vihar megsemmisül.
S a félelem, a fájdalom a szívekben elül.
Mosonmagyaróvár, 2026. április 21.
TM
