Valahogy túl simán ment minden azon a napon. A munkahely szelíd, csendes, békés volt. Gyanúsan békés. Akkor még örült neki, csak végezte a munkáját, ma időben végez. Az utolsó egy óra volt hátra. Gondolatban már a buszon ült. És ekkor történt a váratlan dolog. A kávéscsésze a konyhaszekrényből a földre zuhant. Az üvegpohár millió darabokra törve robbant szét. Egyetlen nagyobb része sem maradt, apró szilánkokká zúzódott. Az étkező csempéjét beborította az üvegszilánk. Akár a filmekben, a jelenet csúcsélmény lett, teljesen eggyé vált a pillanattal. Egy másodperc töredéke, gondolkodás, reakcióidő nélkül. Varázslatosnak érezte a történést. Nem bosszankodott, lerázta magáról a "ma sem végzek időben" gondolatot, tudta, ma ő győzött.
   Ego barátom, döntetlenre állunk.