Mennyi mindent mond ez a kép,
Sötétszürke, de mégis szép.
Egész égtáj beborulva,
Égalja lent kivirulva.

Leültem egy öreg padra,
Mellettem egy pipacs bokra.
Árnyékol piros virága,
Mintát ad fehér ruhámra.

Szántóföld vége összeér,
A gyalogútján jöttem én.
Hol göröngyös, hol meg sima,
Most már nem fordulok vissza.

Csak pislogok a szememmel,
Nem valóság, csak képzelem,
Kislányként látom önmagam.
Ez volt tehát életutam.

Tudom én már, ez mit jelent,
Egyedül élem a jelent.
Nem mondom el, titkom leszel,
Tudom, mit csináljak reggel.
 

2018. május 20.

TM