Markunkban apró, fénylő magok,
mi lesz a sorsuk, tán repülés, 
vagy földbe hullnak, s gyökér fakad,
mint egy csodás, halk fényrezdülés.

A tél még itt ül a vállunkon,
kabátja szürke, zsebe hideg,
de a rög alatt már pislákol
a névtelen, várva várt meleg.

Elhintjük mindazt, ami bennünk
még megmaradt remény s néma csend,
hol a sötét barázdák mélyén
a fény éledt és jövőt üzent.

Nem levelet hoz, és nem ágat,
nem kér esőt, napot, rügyeket, 
csak felragyog, s ahogy nőni kezd,
lassan kinyitja kéken eget.

S mi végre egyszer észrevesszük:
nem mi hívtuk a tavaszt ide, 
csak vetettünk egy kis világot,
s ő visszanőtt a mi szívünkbe.

2026. június 14.