A testvéri szeretet nem egy érzelem, hanem maga az élet alapköve, az a földréteg, amiből a személyiségünk gyökerei táplálkoznak. Ők azok a csillagok, akik gyermekkorunk éjszakáin a legfényesebben ragyognak, megmutatva az utat, amikor a világ útvesztőnek tűnik.
   A testvéred gyengéd ölelése egy láthatatlan pajzs, ami megvéd minden külső hidegtől, egy olyan forrás, amelyből a feltétel nélküli elfogadás vizét kortyolhatod.
   Közös szívverésetek ritmusa tükrözi, mintha egyetlen nagy, meleg madárfészek fiókái lennétek, akik sokáig együtt érezték a szülői szárnyak biztonságos rejtekét. Csukott szemeitek ölelés közben a lelki nyugalom pecsétjei, a bizalom csendes himnusza, amely azt mondja: "itt biztonságban vagy, a világ viharai nem érhetnek el."
   A testvér az a tükör, ami nem ítélkezik, hanem megmutatja az igazi önmagunkat, a történetünk mesélője, aki ismeri minden kalandunkat. Ő a zongora, amin a legszebb, de olykor a legviharosabb melódiák is eljátszhatók anélkül, hogy hamissá válnának. Az együtt élt közös élet egy selyemkötél, amely összeköti a két lelket a távolság és az idő szürke tengerén át mindörökké. A testvéri szeretet olyan mély kút, amely soha nem szárad ki, és amelyből mindig meríthetünk erőt.
   Ez a kapcsolat nem egy napra szóló virág, hanem egy örökzöld fa, amelynek ágai felfelé törnek, de gyökerei mélyen összefonódnak a múltban, ezzel ígéretet adva egymás iránt a soha el nem múló ragaszkodásra.

TM