Nyári este volt, mikor a Hold átkarolt,
fénye játszott a vízen, s a csend dalolt,
ezüst ujjai érintették vállamat,
a szél fák közt őrizte minden álmomat.

A tó tükrén csillagok ringtak nesztelen,
az ég szíve dobogott bennem idebenn,
felhők árnyként úsztak el odafenn,
s most az idő sem rohant úgy velem.

Hullámok halkan imákat suttogtak a partra,
s közben éreztem, hűs fejét a Hold vállamra hajtja,
ránéztem, s mint egy gyermek,
szépen el is aludt rajta.

Csendben bámultam, egészen reggelig,
ahogy ragyog az a gyönyörű arca.

TM