Már elszálltak az évzáró búcsúszavai,
a dalok galambszárnyakon keringnek fenn,
ég és föld között.
Lezárult újra, nagyonsokadik tanév.

Zsivajgó gyerekhad ömlik az utcára,
Virágcsokrokkal, ünneplő ruhában.
Boldogok, és már egyikük sem gondol
dolgozatra, felelésre, tanárra.

Azután másnap van,
És ezen a forró júniusvégi reggelen,
nem csörög a vekker,
a tanár úr kinyújtózik,
lehunyt szemmel,
ráér, még fordul egyet,
teste, lelke szabad,
ma mindent elenged,
ma megpihen.

A betűző napsugár mögött,
a mézszínű sötétítő függöny,
mint aranyló vízesés, zuhan alá.

Bent felváltva, Bach – Brahms – Beethoven
zenéje szól.
A hangok a szobamélyi árnyékba rejtőznek,
megbújnak a függöny redőiben,
zümmögnek, dúdolnak,
a békés, puha csendben.

Hegedűk lelkében, orgonák sípjában,
a zongorabillentyűk táncában
most minden gond kisimul bennem,
és a fények és hangok ölelésében
nézem őt,
boldogan,
végre pihenni látom
felnőtt tanárfiam.

2026. június végén