Veszedelmes idők járnak,
Keserű sorsot hoznak hazánknak.
Mikor a szétthúzás nagy,
Fáj a szíve a magyarnak...
Isten is küldi figyelmeztető jeleit,
Tűz robbantja a hegyet,
Hőség tombol a tájon,
Zivatar tör-zúzza a termést a tájon, a fákon.
Kiszáradt szép tavaink, vizeink,
Már csak megmaradt emlékeink.
Irigység, civakodás, nincs összefogás,
Az embernek szeretet kell, s összekarolás.
Hítünk is veszőben, a termés is pusztul,
Egymásra mutogatás, a szívekben a gonosz dúl.
Nem lesz ez így jó!
Nyugodt jövőnk veszőfélben.
Háború szele hozzánk közel ér el.
Hit, remény, szeretet így múlik el!
Jó lenne békésen haladni...
Nyugodt jövőnket nem veszni hagyni!
Nem old meg semmit a haragos szó, acsarkodás!
S a hamis pénz elgurul, nem lesz megállás!
Jó lesz egymásnak kezet nyújtani!
Nem irigységből egymásnak kiabálni!
Mert a nyugalom veszni látszik!
A hangos szó nem old meg semmit se.
Építsen, és ne romboljon a sok okos elme.
Mosonmagyaróvár, 2026. július 5.
TM