Az idő elsodor neveket, éveket,
kifakulnak régi fényképek,
de mi marad végül utánunk,
ha már mindenből kiszálltunk?

Nem a ház, melyet felépítettünk,
nem a pénz, amit gyűjtögettünk,
csak a könny, mit letöröltünk,
mielőtt még útra keltünk.

Egy kedves szó nehéz napon,
búcsúzó ölelés hideg hajnalon,
egy mosoly, mit ajándékba adtunk,
vagy tóparti estén dúdolt dalunk.

Kezünk, mely mások felé nyúlt,
és kenyeret, vagy vizet nyújt,
ezek maradnak az emlékekben,
mint hangok a kottafüzetben.

A szeretetet, mi szívekben él,
a világ hogy felejthetné,
mert tovább tart, mint hinnénk,
és többet ér minden kincsnél.

Mert egyszer mind útra kelünk,
csend lesz ott, ahol ma nevetünk,
akkor nem azt kérdezi majd a világ,
mit birtokoltál, hanem kinek mit adtál?

TM