Augusztus éjszakái már másképpen lélegeznek. Mintha a nyár, mielőtt végleg elengedné a föld kezét, még egyszer felnézne az égre, és titokban megszámolná, hány álmot hagy ránk maga után. A sötét égen ilyenkor fényes repedések nyílnak, hullócsillagok szántják végig az eget, rövid, ragyogó üzenetek, amelyek talán csak egyetlen pillanatra születnek, mégis örökké bennünk maradnak.
   Ott álltam alattuk, és úgy éreztem, mintha az égbolt nem fölöttem volna, hanem körülöttem. A csillagok közelebb hajoltak hozzám, mint régi barátok, s minden lehulló fényük egy el nem mondott kívánságot vitt magával az éjszaka mélyére. Ebben a csendben még a szívem dobbanása is hangosnak tűnt, mintha maga is egy csillagot keresne.
Csillagok közt jártam, s ezer csodát láttam, 
velük lehullottam én is,
de most itt vagyok veletek mégis.
   Talán ezért olyan különös egy hullócsillag is, mert nem egyszerűen eltűnik. Lehullik az égről, hogy valahol bennünk gyújtson fényt. Mint egy régi emlék, amely váratlanul felragyog, mint egy kéz, amelyet már nem tudunk megfogni, mégis érezzük a melegét. Talán minden csillag egy apró történet, amely túl rövid ideig égett ahhoz, de mégis elég fényt adott életünknek, hogy megfeledkezzünk róla.
   Ott, ahogy néztem az eget, arra gondoltam, talán mi emberek is ilyenek vagyunk. Néha fényesen átszeljük egymás életét, aztán lezuhanunk valahová a másik ember szívének mélyére. Nem azért, hogy elveszítsük egymást, hanem hogy ott maradjunk, láthatatlanul, de kitörölhetetlenül.
   Az augusztusi ég pedig csak hullatta tovább fényeit. Mintha a mindenség ezernyi apró gyertyát gyújtott volna értünk, hogy még ebben a hatalmas sötétségben se felejtsük el, vannak pillanatok, amelyekért érdemes felnézni az égre.
   S ha ma éjjel kívánnál valamit, ne siess. Várd meg, amíg egy csillag végigfut az égen. Talán majd épp egy régi álmod zuhan vissza hozzád, vagy talán egy új történeted kezdődik el. Vagy talán csak annyi történik, hogy az ég egy pillanatra rád néz, és emlékeztet arra, hogy te magad is fényből vagy.
   Az augusztusi éjszakák aztán szép lassan elcsendesednek, a csillagok egyre távolabb úsznak, de ami egyszer lehullott közülük, az nem tűnik el nyomtalanul.
   Köztünk járnak tovább a fények, s ezek a fények már nem az eget világítják meg.
   Hanem minket.

TM