Míg a csillagok álmot szórnak,
én csak mesélek a Holdnak rólad.

Mesélek a Holdnak az éjszakáról,
a szívem mélyén nyíló virágról.
Elmondom neki, hogy merre jársz,
mikor a csendben rám találsz.

Mesélek a Holdnak rólad,
hogy te vagy a fény,
s te vagy a hajnal első sugara,
az örök remény.

Mesélek a Holdnak halkan,
rólad minden éjszakán,
s ha a világ egyszer véget érne,
ez megmarad talán.

Mesélek a Holdnak,
de talán ő is tudja már,
minden egyes csillagfénnyel ,
szívem téged vár.

Mesélek a Holdnak, mikor csendesül az éj,
s vállamra hajtod fejed, bújj ide, ne félj.
Elmondom majd mindazt, mit féltve őrzök én,
mint csillagok közt titkot, szívem titkos rejtekén.

A Hold ezüst tükrében, alszik a világ,
fényével simítja az éjnek homlokát.
Mesélek majd rólad, mint szélnek falevél,
hogy szívemben egy dallam csak rólad mesél.

Mesélek a Holdnak, míg csendben alszik a világ,
s ő lágyan rám hajol majd , mint régi jó barát.
Nem kérdez ő semmit, érti,
mit is érzek én,
szívem legmélyében, örökre, kit is őrzök én.