Letettem a tollat, pihen az asztalon,
nincs bennem szó, nincs mit mondanom,
az ablakon túl csend ül a határon,
csak egy emlék ring kint a faágon.

Nem kell most sietni, ráérek,
kicsit elfáradt ez a lélek,
elveszett álmom hullik az éjszakába,
halk sóhajjal lépkedek a nyomába'.

A tegnap már a múlt árnyéka,
vagy lehet a ma unott játéka,
néha ez többet mond,
mint a szó, mely itt bolyong.

Keresem még a régi fényt,
mi őrizte szívemben a reményt,
de az idő csak továbbhalad,
viszi magával a tegnapokat.

Talán újra nyílik az ég,
visszatér egy régi emlék,
a tollat megint kézbe veszem,
és szó lesz a csend helyett velem.

Bár most még az asztalon pihen,
egyszer megmozdul a kezem,
akkor újra ír majd lelkesen,
addig csak ücsörgök itt, a semmiben.

TM