Az erdei tisztás szélén
öreg kút a bokrok tövén.
Káváján lécek kopottak,
vizet mégis mindig adnak.
 
Forrás nem apad el soha,
táplálja őt víz-ér bora.
Aki meglát, örül neked,
vadőr mindennap jön erre.
 
Mélységedbe mikor lenéz, 
víztükörből arca felnéz.
Rocska leér, széjjel mossa,
felfelé fut, vize csobban.
 
Ha már a vályú megtelik, 
az állatok körülveszik.
Nézem e szép, csendes estén,
sünik az alkalmat lesték.
 
Sorban jönnek, mint a libák,
maradékot mind megisszák.
Mily híres lettél, öreg kút,
kiránduló mind idefut.
 
A nincstelen is rád talál, 
És te mondod igyál, igyál!

2018. május 19.

TM