Asztalomon nyílt egy régi könyv,
lapjain fény, s némi könny,
arany betűiben álom reszketett,
s csendjéből száz csillag született.

Minden sora egy titkos ösvény,
hol a remény nem vendég, hanem törvény,
s ha könny borul néha majd a szívre,
egy új hajnal átírja azt szépre.

A könyv lapjai olyanok, mint szárnyak,
melyek a szürke ég fölé találnak,
s minden fejezetük halkan azt meséli,
a boldogságot meg kell bennük élni.

Mely nem messze él,
s mit otthonában mindenki remél,
nem őrzi zár, sem elfeledett felhomály,
ott van egy mosoly ívben,
vagy egy szerető szó a másik szívben.

Minden ember titkon egy ilyen könyvet hordoz,
melyben a lélek fényből álmot foltoz,
s bár néha gyűrött, s könnyes benne a lap,
a történet végén mindig a fény marad.

Írd hát te is tovább, ne félj benne az új soroktól,
ne fordulj el a múlttól, sem a viharoktól,
mert minden nap egy új fejezetet hozhat,
s a boldogság könyvében te magad vagy
a legszebb mondat.

TM