Bölcsődei történet. Szép őszi reggel a csoport sétálni indult a Duna parton. Kettő gondozó és nyolc kisgyerek. Szépen tudtak már sétálni, egymás kezét is megfogták néha, bár ez még nem korosztályuk feladata. Nézték a sárga lehulló faleveleket, a vízen úszó kacsákat.
   A táj békés, nyugodt volt. Aztán a semmiből jött a járda szélén lévő kis gödör, amiben a kislány elesett. A száját ütötte meg, az ijedtség, a fájdalom mellett a vér lett a főszereplő. A csoportot gyorsan leültették a padra, mindenkit próbáltak megnyugtatni, a vérzést elállítani. A két gondozónő ura volt a helyzetnek. Mindaddig, amíg az idősebb észre nem vette, hogy a fiatal nő arcából elszökik a pirosság, hófehérré vált, az ájulás határán van.
  Az idősebb gyorsan reagált, a gyerekekhez fordult, gyorsan játszunk orvososdit. Mindenki segítsen, ültessük le, adjunk neki vizet, a zsebkendővel legyezzük, telefonon kérünk plusz segítséget. A gyerekek azonnal részt vettek a „játékban”, meggyógyítjuk Izabellát.
   Mire a segítség megérkezett, a vérző száj már nem vérzett, a vér látványától rosszul lett Iza is jobban lett. A kis csapat megnyugodva sétált vissza a bölcsibe.
   Az emlékek sokaságában idővel egy kedves kis történet lesz az elmesélő számára.