A mosással kezdődött minden. Először is túl sok ruha került a mosógépbe. Ez már a bepakolásnál is érezhető volt, de csakazértis belenyomta az összeset. Jó lesz. Máskor is volt már ennyi. Ezelőtt sem volt baj, most sem lesz. Beállította az időt, a gép elindult. Addig más munka után nézett, teljesen elfelejtette a mosást.
   Egy óra telhetett el, amikor ránézett a gépre. De jó, már csak hét perc van hátra, nyugtázta elégedetten, azt az időt itt megvárja, figyeli a mosás befejező folyamatát. A gép forgott kettőt jobbra, kettőt balra, aztán szivattyúzás, de az idő nem ment előrébb. Eltelt tíz perc, de még mindig ugyanaz a kijelzőn. Hét perc. Ekkor már kezdett gyanús lenni, hogy valami nem jó. Amúgy már régen lejárt a beállított idő.
   Szóval valamit cselekedni kell. Program leállítva, ajtó végre kinyílik, a ruha elég vizes. Felét kiteregeti így, a fregolit leengedte. A többit berakja egy centrifuga programra. A vizes ruhák kezdték lehúzni a műanyag szárítókötelet. Nem igazán lesz jó, még sok a ruha a gépben is. A fele ruha jól centrifugázva, fele ruha félig csepeg. Szárító tele. Ezt most már csak fel kell húzni. És itt jött rá, hogy ez nem fog könnyen menni.
   A fregoli szinte meg sem moccant. Húzta, kicsúszott a kezéből, visszarántotta, kicsit feljebb ment, majd újra kicsúszott, elkapta, húzta, félig megvolt, jó lesz végre, de a kezéből újra megszökött. A székre felállt, tartotta fél kézzel, másikkal húzta, kezét a felhúzó kötél égette, dereka a ruha súlyával erősködött. A helyzet komoly, ugyanakkor vicces is volt, így egyik szeme sírt, a másik nevetett.
   Félóra is elszaladt talán, de a fregoli a helyén volt, súlyos ruhákkal telerakva, a győzelem érzésével párosulva.

TM